Vivina Café

 

 

 

Helyszín: Kálvin tértől mindössze pár perc sétára található ez az apró hangulatos kávézó egy nyugodt kis utcában (Szerb utca), az ELTE ÁJK oldalában.

Kávé: 2020-ban elindították saját kávémárkájukat, a Nassimoccát, melyhez a Warda Coffee Roasters, kisvárdai pörkölő pörköli nekik a kávét. Kávéik filterben és eszpresszóban (kétféle opció: egy klasszikusabb és egy gyümölcsösebb ízvilág) egyaránt elérhetőek, helyben fogyasztásra és kávébab formájában.

Hangulat: A kávézó belső tere viszonylag kicsi, viszont előtte egy hatalmas terasz található, így jó időben kiülhetünk és a szabadban élvezhetjük a kávénkat.

A tulajdonos pár – Vivi és Nassim – nyitott, közvetlen, kedves személye és a hely kicsit félreeső elhelyezkedése kisvárosi hangulatot kelt, mindenki ismer mindenkit, mosolyogva üdvözlik egymást, a törzsvendégek olykor még ajándékot is visznek.

Történet: 2019 év végén nyitott a kávézó. Egy vitorlás kirándulás alkalmával egyik barátjuk vetette fel az ötletet, hogy akár nyithatnának is egy kávézót; nem sokat gondolkodtak, rá pár hónapra bele is vágtak a közös kalandba, mely azóta is tart.

Érdekesség: A Vivina név Vivi és Nassim nevének összeolvadásából jött létre.

Vivi szabadidejében szeret festeni, képeit a kávézó falain is megtalálhatod.

Cím: Budapest, Szerb u. 17-19.

Telefon: +3620/527-6130

E-mail: hello@vivinacafe.com

Weblap: www.vivinacafe.com

→ Google Maps

Cím: Budapest, Szerb u. 17-19.

Telefon: +3620/527-6130

E-mail: hello@vivinacafe.com

Weblap: www.vivinacafe.com

Google Maps

„KÁVÉSZERETET MINDEN KORTYBAN

Egy hely, ahol a mindennapok nyüzsgésében egy korty (vagy falat) nyugalomra lelsz.

Fogyaszd el a kiváló, specialty minőségű kávébabokból, magas szakértelemmel elkészített kávéinkat, és éld meg a pillanatot, elveszve a tiszta, különleges ízekben.”

Vivina Café

Pörkölő

Nassimocca – Warda Coffee

Filterkávé

V60, batch brew

Eszpresszógép

Rocket Espresso

Alternatív tej

Laktózmentes, mandula- és zabtej (Rude Health)

 

Pörkölő

Nassimocca – Warda Coffee

Filterkávé

V60, batch brew

Eszpresszógép

Rocket Espresso

Alternatív tej

Laktózmentes, mandula- és zabtej (Rude Health)

Étkezési lehetőség

Croissant, sütemények (vegán és mentes opciók), szendvicsek, quiche, toast

 

Egyéb italok

Matcha, chai, forró csokoládé, tea, limonádé, narancslé, üdítők, eszpresszó tonik

 

Egyéb vásárlási lehetőség

Kávébabok, kávékészítési eszközök, printek, dizájn termékek

 

Szolgáltatások

Wifi elérhető

 

Terasz/Kerthelyiség 

Állatbarát hely

 

Hűségkártya

 

Fizetési lehetőségek

Készpénzes fizetés

 

Kártyás fizetés

 

 

 Legutóbbi frissítés: 2020. december