Március közepére Magyarország is eljutott oda, hogy a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében korlátozásokat és szigorú előírásokat kellett bevezetni, melynek következményeként számos vendéglátóipari egység, így sok specialty kávézó is bezárta kapuit.  

Nehéz volt mindezt látni, hiszen március legelején még gondtalanul New Yorkban kávéztam és hazatérve pár napig még Budapesten sem lehetett érezni ennek semmilyen hatását, így nagyon elszomorított, amikor a városban sétálgatva vagy a közösségi média oldalakat böngészve szerte a világban a kávézók bezárásának hírével találkoztam.

Ebben a nehéz helyzetben kreatív ötletekre/megoldásokra volt szükség, melyre vonatkozóan szeretnék néhány példát bemutatni:

  • Vannak, akik végig nyitva maradtak és a megfelelő óvintézkezdések betartása mellett továbbra is várják vendégeiket (pl.: My Little Melbourne, Addicted2Caffeine).
  • Vannak, akik bezártak és ezt az időt a megújulásra használják fel (pl.: Hygge).
  • Vannak, akik bezártak, de minden elkövetnek annak érdekében, hogy újra kinyithassanak, így például aktívabban elkezdtek foglalkozni a kávépörköléssel (pl.: Mantra Specialty Coffee Bar, Kontakt – időközben már mindketten újra ki is nyitottak), webshop létrehozásával és az azon keresztüli online értékesítéssel (pl.: By Beans Coffee) vagy saját pörkölésű kávéból kávékapszula készítéssel (Steamhouse Cafe).
  • Vannak, akik bezártak, de azóta rövidített nyitvatartással és a hatályos szabályozás betartásával újra kinyitottak és kávét, valamint kézműves termékeket árulnak (pl.: Espresso Embassy, Portobello Coffee & Wine)
  • Vannak, akik bezártak és sajnos nem biztos, hogy ki tudnak nyitni újra.

További újdonságok:

  • A One Eleven pörkölő 8 hetes online cupping sorozatot hirdetett
  • A Standart magazin május végéig felajánlotta az új előfizetések díjának felét az előfizető által kiválasztott specialty kávézók részére annak érdekében, hogy segítse őket és minél hamarabb minél több kávézó újra nyithasson #supportyourlocalcoffeeshop

Sok út létezik és annál több jó ötlet, szívből kívánom, hogy minél több kávézót üdvözölhessek az újra nyitottak között, hiszen kávézni jó! 😊

Ha kíváncsiak vagytok, hogy mely kávézók hogyan veszik fel a kesztyűt a nehézségekkel szemben, látogassátok meg az Instagram oldalam (@specialtystories) további részletekért!